Garantált programok a hét minden napjára

A Gyulára látogató vendégeknek a pihenés mellé a városi Tourinform iroda mindennapra összeállított valami aktív ismeretterjesztő programot is. A garantált programokról a Kossuth u 5 szám alatt található irodában kaphatnak bővebb tájékoztatást. Íme egy kis kedvcsináló a kellemes időtöltéshez.
Hétfőn és Pénteken este 7 órától idegenvezető által kalauzolt városnéző körsétán vehetnek részt az érdeklődők, hiszen a város számos érdekességet tartogat és bővelkedik látnivalókban. A program a Visit Gyula carddal rendelkezőknek ingyenes.
Nyári szezonban hetente 3 alkalommal hétfőn, szerdán és pénteken kisvonattal utazva eljuthatnak Szanazugba ahol hangulatos éjszakai hajózáson vehetnek részt a romantikára vagy éppen kalandra vágyó utazók.
A kalandokra nyitott turistákat a hét minden napján várja a Tourinform iroda alatt található kaland pince, ahonnan 60 perc alatt kell kiszabadulni különböző logikai feladatok megoldásával.
Ha már Gyulán járnak mindenképp érdemes ellátogatni Békéscsabára ahol a Mukácsy múzeumban megcsodálhatják a festő számos remekművet is

22. Csabai Kolbászfesztivál

Az idei éveben immár 22. alkalommal kerül megrendezésre a külföldön is métán híres Csabai kolbászfesztivál. A rendezvényt ebben az éven Október 19-22 között látogathatják meg az az iránt érdeklődők. A fesztivál keretein belül a szakmai rendezvényeken túl az idén is megrendezik a kolbászgyúró versenyt, amire bárki benevezhet, aki tehetséget érez magában a kolbászkészítésre.
A fesztivál 3 napján minden korosztály megtalálhatja a zenei ízlésének megfelelő koncertet. Fellép többek között a Csík zenekar, a Magna Cum laude, Kovács Kati, Korda György, és a Kowalszky meg a Vega, de itt lesz Horváth Tamás, és Majka is.

Minden Magyarok néptánc fesztiválja

Az idén Augusztusban már 24. alkalommal rendezik meg a Dél- Alföld legnagyobb néptáncfesztiválját, amire Európa számos országából érkeznek fellépők. Az egyedülálló fesztiválra ellátogató közönség megismerheti a hazai és a határainkon túli néptáncegyüttesek legjobbjait. A fesztivál fénypontja az Augusztus 20.-i tűzijáték lesz.

A Gyulavári Kastély

A Látogatóközpont célja, hogy úgy mutassa be múltat, hogy közben szembesüljünk a jövővel is. A kastély olyan információs központként működik, aminek célja a Dél-alföld ökoturisztikai értékeinek megismertetése. Elméletük szerint a hagyományok meghatározzák a kultúrát, a szélesebb értelemben vett kultúra alapvetően befolyásolja a jövőt. A fenntartható fejlődést előtérbe helyezve mutatják be a környék élővilágát
A Kastély saját városnéző kisvonattal rendelkezik ami minden héten szerdán, pénteken, és vasárnap közlekedik, és a város adott pontjairól hozza el hozzánk a kastélyba látogatni vágyókat.

Szanuzug

Gyula és Doboz között a Fekete és anFehér körös összefolyásánál található Szanazug, ami a helyiek kedvelt fürdő és kiránduló helye. Innen indul a Nemzetközi Körös túra is, amely a Kettős- és a Hármas-Körös folyón a Szarvas-Békésszentandrási holtágon halad tovább. Természetesen nemcsak a szervezett túra lehetőségét nyújtja e vidék, hiszen számos helyet érdemes felkeresni a környéken. A strand területén lehetőség van vizibicikli, kajak, kenu és csónak kölcsönzésére is. A kikötőből hajókirándulásokat indítanak nemcsak nappal, hanem éjjel is. A helyszínre utazás kisvonattal is történhet hiszen a városban található garantált heti programsorozat keretein belül minden hétfőn, szerdán és szombaton szerveznek ide kirándulásokat.

Városerdő

Városerdő Gyula városát elhagyva Sarkad felé mintegy 5 km-re található a Fekete-Körös bal partján.
Természetes kialakítású homokos partú szabad strandja kiváló kikapcsolódási lehetőséget nyújt a fürdőzőknek és a horgászoknak is, de bérelhető kajak, kenu, vízi bicikli is. Erdei iskolája lehetőséget nyújt arra, hogy a környező erdő tanösvényeit bejárva megismerjük környék a gazdag állat- és növényvilágát.
Ebben a különleges környezetben kerül megrendezésre immár hagyomány jelleggel a muzsikál az erdő programsorozat is. A három napos rendezvény a családok valamennyi tagja számára tartogat színvonalas, testi-lelki feltöltődést biztosító programokat.

Nádi boldogasszony plébánia

más éven belvárosi római katolikus templom, a név eredete egy Mária képhez kötődik. A középkorban az akkor még Gyulamonostorának nevezett település boldogságos szűz templomában egy Mária kép volt a képhez nagyon sokan elzarándokoltak, ezért az akkori pápa búcsújáróhellyé nyilvánította gyulát. A törökök a vár elfoglalása után a templomot lerombolták, és ekkor a kép eltűnt. A megtalálásához egy monda fűződik miszerint egy sarkadi lánynak álmában megjelent Szűz Mária és megmutatta neki, hová rejtették el a törökök elől a kegyképet. a 20.sz-ban az elenyészett kép helyett újat festettek. A ma álló templom helyén már a 16.sz elejétől kezdődően több templom is állt, amelyeket vagy leromboltak, vagy a középkorban gyakori tűzvészek egyikének esett áldozatául. A ma látható késő barokk stílusú, klasszicizáló elemeket is viselő templomot Harrucken Ferenc kezdte építeni 1775-ben, de ő a templom elkészültét már nem érhette meg, mert meghalt. A templom 50 m hosszú és 16m széles, fő oltárképe a szeplőtlenül fogantatott Szűz Máriát ábrázolja. A templom különlegessége a Patay László festőművész által készített mennyezeti seccó, ami a rendszerváltás előtt, az 1980-as évek második felében készült. A gyulai seccók megfestése után a festő sorra kapta a megrendeléseket és a 20. sz. legnevesebb magyar secco festője lett. A képeken nyomon követhetjük az ország és benne Gyula történelmének fordulópontjait.
A templom 3 nagy harangjának egyikét a 325 kilósat boldog Apor Vilmos emlékére öntötték, 2004-ben. A harag egyik oldalán a püspök arcképe látható, a másik oldalán a püspöki címere áll.
Emlékére először a templom bal oldalán egy emléktáblát helyeztek el, majd miután a szentéletű püspököt a pápa 1997-ben boldoggá avatta, 1998-ban egy egészalakos szobor készült az emlékére.

Ladics ház

Az épület a 19. sz elején épült barokk stílusban. A kisnemesi polgári otthont bemutató ház a gyula történetében több mint 1 évszázadon keresztül fontos szerepet játszó Ladics család hagyatéka. Az utolsó Ladicsok életjáradék fejében 1978-ban ajándékozták a városnak a házat, és vele a páratlan értékű gyűjteményt.
A város az 1875-ös állapot szerint rekonstruálta az épületet és a ház berendezését. Minden, amit itt látunk tárgyak bútorok eredetiek, a család tagjai gyűjtötték és őrizték generációkon át. A múzeum 6 szobában mutatja be a 19-20.sz-i vidéki polgárság világát. A Ladics család tagjai Gyula befolyásos személyiségei közé tartoztak, nagy társasági életet éltek. A ház berendezései hűen tükrözik lakóik társadalmi helyzetét és életvitelét. Néhány tárgy illetve kép különösen figyelemre méltó. A 3. teremben álló meisseni porcelán tetejű bambusz asztalka Erkel felesége Adler Adél nászajándéka a családnak. A vitrines szekrényben lévő hiánytalan kávéskészlet Mária Terézia kastélyából származik. A verandán található madárpreparátum képek pedig az 1900-as párizsi világkiállításra készültek. A ház további érdekessége, hogy 1849 júliusában a városunkban járó Petőfi Sándor itt szállt meg.

Tanyamúzeum

Gyula város határában a Kétegyháza felé vezető úton, egy természetvédelmi területté nyilvánított pusztán egésznapos programon vehetnek részt a természetet és a hagyományt kedvelő látogatók.
A Tanyamúzeum közel 2000 darabos gyűjteménye a gyulai parasztok önkéntes adományaiból gyűlt össze. A kiállítás a századfordulókörnyékén élő paraszti parasztok mindennapjait mutatja be. A múzeum megtekintése után lehet lovagolni, kocsikázni de van csikós bemutató is. A birtok körül gyönyörű szürkemarhák és bivalyok legelésznek.

Tájvízház

A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság által megálmodott TÁJVÍZHÁZ egy olyan kiállítás, ami a Körös–vidéki tájról, vizeiről, természeti értékeiről, valamint a gyógyfürdőzésről és a népi gyógyászatról mutat be hasznos ismereteket szórakoztató módon. Az odalátogatók a korszerű mai technika segítségével akár léghajós utazást is tehetnek a körösök vidékén, vagy egy régi javasasszony perének a résztvevői is lehetnek.

1 / 2 oldal12